prisznyak bejegyzései

A napokban eljött a szokásos januári kéményellenőrzés ideje, annak rendje szerint meg is jelent a fekete ruhás szakember, az annak rendje szerinti lelkesedéstől fűtött állapotban…

De hogy a lelkesedésből ránk is ragadjon valami, elújságolta a jó hírt, hogy nagy szerencse ért ám minket, mert az a jóságos Viktor itt is rezsit csökkentett, egymaga levitte az árakat, és mennyivel jobb most, mint régen.

Miután kiörültük magunk, gondoltam, mégis megnézem, tényleg, pontosan mennyivel is lett jobb nekem! Merthogy feleségem azok közé a népek közé tartozik, akik biztos, ami biztos egy ideig megőrzik a számlákat.

Így aztán megtudtam, hogy 2011 januárjában ugyanazért a szolgáltatásért 623 Ft volt a nettó egységár, míg 2012-ben 913 Ft, 2013-ban 1620 Ft, az idén pedig 829 Ft.

Mi tagadás, tényleg sokat csökkent az ár tavaly óta, ahogyan azt a gyengébbek kedvéért citromsárgára színezett háttérben, vastagon kiszedve, messziről is jól láthatóan közölték az illetékesek.

Az azonban valahogy lemaradt, hogy ki, miért és kinek az érdekében emelte meg ilyen drasztikusan a fogyasztók terheit az elmúlt három évben? Hol volt akkor csodatevő Viktor, amikor a helyi haszonlesői mindezt jóváhagyták? Mert korábban, abban a sokat átkozott 8 évben valahogy soha nem volt infláció feletti emelés, sőt…

De ha csak az idei szupercsökkentett választási árat nézzük, az is több mint 30%-al magasabb, mint 2011-ben. Akkor most mennyire jó nekem? Amennyire a citrom édes!

Mert ennek a rezsicsökkentésnek nem csak a színe, az íze is citrom, de mint tudjuk, legalább a miénk!

Köszönjük hát Neked, ó csodatévő Viktor elvtárs!

Van az úgy, hogy az ember fia azt érzi, összecsapnak felette a hullámok, minden összeesküdött ellene, és hogy már nem lehet nehezebb. Ilyenkor jön az a szorongató érzés mellkasban, gyomorban… Aztán valahogy mindig előkerül az élet nevű rendező és szenvtelenül megmutatja, hogy amit problémának hiszünk, az csak felhőjáték a valódi poklokhoz képest.

Valahogy így ért engem a találkozás a Szombathelyen dolgozó megváltozott munkaképességű emberekkel. Azokkal, akik igazán nehéz helyzetben élik mindennapjaikat, és akik mégis rendkívül bátran ki mertek állni magukért, emberi méltóságukért. Betegen is büszkén!

„…ki mertek állni magukért…”

Mert hiába kétharmad, hiába Fidesz-tag igazgató, és hiába igazgat a gyárban is a fortélyos félelem, ők több százan egy petícióban megfogalmazták fájdalmaikat, és azt is, hogy mostantól saját kezükbe veszik a sorsukat egy élhetőbb élet reményében.

Mit is tehet ilyenkor egy ellenzéki országgyűlési képviselő?

Ami a dolga. Bemegy az érintett gyárba, sajtótájékoztatót tart, felszólal a Parlamentben, tárgyal igazgatóval, államtitkárral, akivel csak kell.

Aztán amikor hazamegy, becsukja a szemét, és örül a gyerekeinek, a barátainak, a munkájának – de leginkább annak az ajándék bizalomnak, ami miatt aznap tényleg képviselőnek érezhette magát.

„Egy minden magyar embert érintő jó hírt szeretnék megosztani Önnel.”

Így kezdődik az a levél, amelyet a miniszterelnök – természetesen közpénzen – eljuttatott az összes magyar állampolgárnak. Én meg voltam olyan mazochista, hogy el is olvastam…

Így aztán megtudtam, hogy:

„Az Európai Unió kénytelen megszüntetni a hazánkkal szemben 2004 óta folytatott túlzottdeficit-eljárást. Ezután minden uniós forráshoz hozzájuthatunk, ami a magyaroknak jár. Ez azt jelenti, hogy Magyarország egy fontos csatában győzött.”

Végül egy kis kellemes nyolcévezés, valamint az előttünk földig hajoló unió vizuális képe után, a miniszterelnök megköszöni a győzelemhez való hozzájárulásomat.

Tehát összegezve: a jó hír lényege, hogy legyőztük azt az európai uniót, amelynek amúgy tagjai, ha úgy tetszik alkotó része vagyunk, és most a fényes győzelmet elismerve: megkapjuk, ami nekünk jár!

Hát meg is kaptuk! Sajnos…! Merthogy a hír igaz, csak ahogy a klasszikus viccben elhangzik, nem osztogatnak, hanem fosztogatnak…

Leginkább maga a miniszterelnök és a kormánya foszt meg minket attól a lehetőségtől, hogy uniós forrásokból fejlődjünk, gyarapodjunk.

Arról ugyanis elfelejtett tájékoztatást adni Orbán Viktor, hogy a különböző szabálytalanságok, csalások, korrupciós ügyek miatt a 2013-ban futó 15 uniós programból 13-at (köztük olyan nem lényegteleneket, mint az útépítés, társadalmi felzárkóztatás) leállított az EU.

És azt is elfelejtette közölni, hogy ezek nagy része megvalósult beruházás, ahol magyar kis- és középvállalkozók már elvégezték a munkát, csak éppen a fizetségüket nem kapták meg a nagy győzelem hevében.

De szerencsére azóta megérkezett az újabb jó hír, Lázár János vitéz a térdre rogyott uniónál kiharcolta, hogy csak 75 milliárd forintra büntessenek meg bennünket, cserébe újraindulhatnak a kifizetések. Igaz, az elvesztegetett idő miatt esély sincsen az év végével lezáruló határidőig a fennmaradó több száz milliárd forint lehívására, de nem baj, már készül az újabb levél, amelyből majd megtudjuk, hogy így a legjobb nekünk.

Hisz tudjuk, több éves küzdelem után az adóságot is legyőztük, csak azt a fránya adósságszámlálót (amely a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján tájékoztatta az érdeklődőket) nem tájékoztatta erről senki, és tévedésből a valóságos rekordmagas összeget mutatta. De annyi is lett az árulónak, gyorsan őt is legyőztük: száműzve lett a minisztérium honlapjáról.

Még pár csatát nyerünk és megnyerjük az egész háborút!

És milyen jó is lesz akkor, hisz a mostaninál sokkal olcsóbb lesz a győzelmi jelentés kézbesítése, mert majd csak annak a pár biztos párttagkönyvvel rendelkező túlélőnek kell elküldeni a levelet. Az áldozatul esett ország emlékének elég lesz egy egyperces néma főhajtás is a pártkongresszus első napirendje előtt.

Valami kissé bűzlik a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet érintő rezsicsökkentés körül. Na, nem csak maga a szennyvíz, hisz annak ez a természete, hanem talán még annál is jobban az a kommunikációs maszlag, amivel a kormánypárt országos és helyi képviselői el akarják hitetni velünk, hogy a lakosság megint jobban jár.

Történt ugyanis, hogy zsebdiktátorunk kiadta a parancsot: a szippantott szennyvíz elszállításának költségét is csökkenteni kell 10 %-kal az előző évhez képest.

Igen ám, de ezt a szolgáltatást pályáztatás útján a piacról rendelik meg az önkormányzatok. Mivel nem túl nagy üzletről van szó, és sokat emelkedtek a költségek, Szombathelyen mindössze egy jelentkező volt, aki viszont jóval a törvény szabta ár fölött adott érvényes ajánlatot. Kijelentette, törvény ide vagy oda, veszteségesen nem fog dolgozni.

Mit tehet ilyenkor a bölcs városvezetés? A kormányt ugye nem szidhatja, az ürüléket meg mégsem gyűjtheti be saját maga. Mert az öltönyben kátyúzásról még talán lehet jó kampány képeket csinálni, na de a bélsár lapátolása mégis csak rangon aluli. És hova is vinnék, hisz a városháza már megtelt…

Kis gondolkodás után kitalálták, hogy ne legyünk sz..rágók,  fizesse meg a város a különbözetet.

Magyarul, tehát ne csak azok, akik igénybe veszik a szolgáltatást, hanem az összes szombathelyi lakos. Az az előszeretettel emlegetett lakosság, aki ugye ebben az esetben is nyertese a rezsicsökkentésnek. Legalább is a kommunikáció szerint.

Mert persze lehet úgy dönteni, hogy a város pénzén támogatjuk a szippantott szennyvíz szolgáltatást igénybe vevőket, mint ahogy lehetne a fával fűtőket, a nem kötelező feladatokat ellátó, de sok embernek (fogyatékosok, betegek, idősek..) segítséget nyújtó társadalmi szervezeteket vagy akár a kulturális és sport eseményeket. De akkor őszintén azt kell mondani, hogy nekünk ez fontos, erre áldozunk a közös pénzből.

Egyet biztos nem lehet, hazudni és épp az ellenkezőjét állítani annak, ami történik.

Mert így az egész bűzleni fog! Azt pedig hiába nem látja senki, érezni mindenki érzi! Ha pedig elviselhetetlenné válik, meg is keresik a szag forrását és kidobják! Jó messzire…

Nagy gáz van a gázfelülvizsgálattal! Legalább is ezt hallom, ezt tapasztalom, bármerre járok! Már csak azért is így lehet, mert az ellenzéki képviselőket egy kormányrendelet módosítására buzdító kéréssel leginkább csak akkor szokták megkeresni, amikor már tényleg nincs más remény!

És a dolgok jelenlegi állása szerint rengeteg magyar család számára nincs remény!

Nincs remény azoknak, akiknek a kötelező gázfelülvizsgálat díján felül még ki kell fizetniük az előírt gázvezeték cserét, gáztűzhely és gázbojler cserét, a kéménybélés csövezést, a gázóra leszerelést, valamint az ezekhez kapcsolódó tervezést, engedélyezést, szerelést, az újabb ellenőrzést stb.. Akár többszázezer forintról is beszélhetünk, amit a legtöbb nyugdíjas, és a béréből hónap végére éppen csak kijövő, gyerekeit nevelő dolgozó ember nem tud kifizetni!

Ha pedig nem tudja kifizetni, akkor, ahogy a 2012 nyarán hozott rendelet fogalmaz, a szolgáltató megvonja tőle a szolgáltatást. Magyarul kikapcsolja a gázt! Persze még azt is pénzért..

Kétségbeesés! Talán ez szó a legjobb arra, amit megélnek az érintettek. Csak Szombathelyen több ezer családról beszélünk! A legtöbben azt kérdezik, hogy akkor most vegyenek fel hitelt? Mire? Nyugdíjra? Minimálbérre?

Ráadásul, akik már költöttek a lakásukra és nyílászárót cseréltek (akár az állami panelprogram keretében) biztos, hogy újra a zsebükbe kell, hogy nyúljanak, mert a gáztűzhelyek és a műanyag nyílászárók együttes jelenlétét nem fogadják el a felülvizsgálaton.

Ez egy csapda, amiből egyedül nincs menekülés!

Nem állítom, hogy tudom a legjobb megoldást, hiszen a biztonság és a biztonságos megélhetés szempontjait nem könnyű összhangba hozni, de hogy meg sem próbálja senki?!

Én addig jutottam, hogy javasolni fogom a kormánynak, tolja ki a rendelet végrehajtásának az időpontját, emellett állami támogatással szereljenek be gáz és szénmonoxid érzékelő készülékeket, mindaddig, amíg a szükséges átalakításokat- központi segítséggel – el nem végzik.

Ezen felül magának a felülvizsgálatnak a költségét is egységesíteni kell, és legalább egy részéhez állami támogatást adni!

Remélem, a kétharmad is megérti, hogy nem hagyhatjuk magukra az embereket! Hisz mit sem ér a rezsicsökkentés, ha többszörösét kell kifizetni másra!

Biztosan sok mindent lehetne még tenni, az összes jó ötletet szívesen fogadom, továbbítom!

Nem is tudom, volt-e már olyan életemben, hogy a születésnapom nem Szombathelyen ért. Úgy van ez náluk is, mint bárhol máshol, család, barátok.. Ilyenkor, még ha az ember szeretne, akkor sem illik messze menni.

Az viszont biztosan soha nem gondoltam, hogy egyszer Győrszentiván külső részén töltöm ezt a napot, méghozzá homokzsákcipeléssel.

Persze nem voltam egyedül, ide is elkísért pár barátom, és rajtuk kívül itt volt még megannyi vas megyei önkéntes, segíteni akaró ember.

Hogy jó volt-e így a szülinap?

Így volt a legjobb!

De azért remélem, a tortám megvár este! 🙂